Edzői zárszó Szalay Dani tollából a 2018-as Pula-i Mikulás Kupáról
Tegnap 3, fantasztikus vitorlázó körülményekben megrendezett futammal véget ért a Pulai Mikulás Kupa. A DNY-i 14-16 csomós szélhez hosszú és magas hullámzás párosult, ami tekintve a fiúk könnyű súlyát és azt hogy, második tengeri versenyükön szerepeltek, még sok megoldandó feladat elé állította őket, a versenyzés kihívása mellett. Mindezek mellett remekül helytálltak és példamutató hozzáállással vették futamról-futamra az akadályokat. Fontos célként határoztuk meg a rajtok végrehajtásában való előrelépést. Ebben is mindvégig partnerek voltak a srácok és szerencsére a körülmények és a 7 megrendezett futam is jó alapot adott ennek gyakorlására.
Eredmények: Koch Péter végig egyenletesen vitorlázva a 164. helyen végzett, 10 évesen nagyon büszke lehet a teljesítményére ezen a rangos nemzetközi mezőnyt felvonultató seregszemlén. Kiemelendő az utolsó napi teljesítménye, ugyanis, a számára még kedvezőtlen körülmények között is hozni tudta az előző 2 napi futameredményeket, valamint nagy igyekezettel próbált javítani a rajttechnikáján. Pécsi Koppány érezhető módon, sokkal nagyobb bátorsággal állt már hozzá ehhez a versenyhez mint egy hónappal korábban Losinjban. Sokkal bátrabb rajtokat vett amihez van egy belülről fakadó agilitása. Ez a harmadik és negyedik futamban kamatozott is számára, jutalma egy 14. majd egy 7. hely lett a saját fleeltjében. Sajnos ez a fajta agilitás eredménye lett az utolsó két futamban ejtett korai rajt, emiatt visszacsúszott az összetett lista 167. helyére. Szomorkodni azonban semmi okunk hiszen fertő tavi versenyzők, Papp Peti óta nem szerepeltek ilyen jól ezen a tradicionális versenyen. Ami számomra kicsi keserűséget okoz, hogy a többi versenyzőnk most nem tudott velünk tartani ezen a kiváló héten Pulán. Külön köszönet az eddigi talán legkiválóbb szülői szupportációhoz Pepe apukájának! Békés Karácsonyi készülődést kívánok Mindenkinek!