Rólunk

A Fertő Tavi Vitorlás Szövetség (rövidítve: FVSZ) a Fertő tavi vitorlás klubok által 1957-ben alapított sportszövetség. A Fertő tavi verseny- és túravitorlázást sportszerű keretekben folytató sportegyesületek, illetőleg ezek sportági szakosztályainak tevékenységét irányító, összehangoló, munkájukat segítő és támogató társadalmi szervezet.

A Szövetség célja a Fertő tavi vitorlás sportág fejlesztése, a sport- és túravitorlázás eredményességének növelése, a szövetség tagjai sportérdekeinek védelme, az egészséges életmód, a nemesebb sportszellem, a sporterkölcs népszerűsítése, a természeti környezet megóvásának elősegítése, széleskörű szolgáltatások nyújtása a szövetség tagjai számára.

A Szövetségben a működéssel kapcsolatos feladatokat a tisztségviselők önkéntes alapon látják el, a szervezet gazdasági tevékenységet kizárólag az Alapszabályban meghatározott célok megvalósítása érdekében végez.

FVSZ támogatja a vízi sport tevékenységek egyéb formáit (kajak, kenu, szörf, vitorlás hajómodellezés, horgászat) és a vízi turizmust, továbbá (szerződésben vállalt kötelezettségének megfelelően) vállalja a Sopron városi iskolák és egyéb önkormányzati intézmények fertői programjainak befogadását.

logo_gray

Fertő Tavi Vitorlás Szövetség

Székhely: 9400 Sopron, Ferenczy J. u. 2.

Postai cím: 9400 Sopron, Ferenczy J. u. 2.

Vitorlás kikötő: Fertő Tavi Északi Kikötő

9421 Fertőrákos, Hrsz.: 01164/3.

Ügyvivő:

Németh Vanessza | +36 30/1828660 | nemeth.vanessza@fvsz.eu


Kikötő mester

Pfeifer István | +36 30 610 2231


 

Impresszum

Információk:

• Csónak férőhely: 126

• Vitorlás / hajó férőhely: 54

• Vendégmóló

• Étel-Ital: Harkai Fröccsterasz

Copyright 2025 © All Rights Reserved

X