Optimist Országos Bajnokság

Két dobogós helyezés az Optimist Országos Bajnokságról!😀 🥉🥉
Egy hosszú, de szélben sajnos nagyon szegény Országos Bajnokságon vannak túl OP-saink. Az igazán embertpróbáló napok alatt keddtől vasárnapig mindössze 5 futamot sikerült megrendeznie a Kereked Vitorlás Klubnak.
Ezzel együtt 133 induló közül fantasztikus eredményeket értek el a fertői vitorlázók: Koch Péter serdülő 3. helyezése (összesített 7., 2008-as évjárat legjobb fiú) illetve Völler Hanna lány 3. helye (összesített 16., 2004-es évjárat legjobb lány) kiemelkedő siker, hiszen az osztály 45 éves hazai történetében eddig mindössze 5 alkalommal sikerült fertői OP versenyzőnek dobogóra állnia! (korábban: Pintér Nikolett 2010, Szigethi Botond 2005, Gmeiner István 1986, illetve Bartos Zoltán 1985, 1982).
Jandl Rómeó 20. helyezése (ifjúsági 7. 2006-os évjárat legjobb fiú) szintén siker, hiszen tavalyi teljesítményén 3 helyet javított és ranglistahelyezése alapján ő is kedvező helyzetben várhatja a jövő évi válogató versenysorozatot.
Pécsi Koppánynak (74.) sajnos két korai rajtja nagyon megnehezítette a jó szereplést ilyen kevés futamszám mellett, illetve Léderer-Vágó Lórándnak (118.) nem sikerült ezúttal a mezőny első felébe verekedni magát.
Gratulálunk minden versenyzőnknek illetve edzőnknek, Szalay Dánielnek is! Köszönjük a szülőknek a támogatást és a Kereked Vitorlás Klubnak a szervezést!

Legfrissebb híreink

Latest News Featured Image
2022/10/16
logo_gray

Fertő Tavi Vitorlás Szövetség

Székhely: 9400 Sopron, Ferenczy J. u. 2.

Postai cím: 9400 Sopron, Ferenczy J. u. 2.

Vitorlás kikötő: Fertő Tavi Északi Kikötő

9421 Fertőrákos, Hrsz.: 01164/3.

Ügyvivő:

Németh Vanessza | +36 30/1828660 | nemeth.vanessza@fvsz.eu


Kikötő mester

Pfeifer István | +36 30 610 2231


 

Impresszum

Információk:

• Csónak férőhely: 126

• Vitorlás / hajó férőhely: 54

• Vendégmóló

• Étel-Ital: Harkai Fröccsterasz

Copyright 2025 © All Rights Reserved

X