Koperi beszámoló

Március utolsó előtti hétvégéjén Opésaink a Koper Europa Cup versenyen vettek részt Szlovéniában. A versenyt megelőző hétvégén pedig Izolán készültek a gyerekek, hogy hangolódjanak és szokják a helyi szélviszonyokat.
123 versenyző indult a regattán, melynek az egyharmadát magyar nevezők adták, ami nem is csoda, hisz az idei Optimist EB/VB válogató versenysorozat második állomása is volt egyben. Jandl Rómeó, kissé fáradtabb első napi vitorlázás után szépen kúszott előre az eredménylistán ahol a 30. hellyel egy nagyon fontos pozíciót fogott meg. Koch Péter és Pécsi Koppány abszolút felkészülési jelleggel vettek részt ezen a megmérettetésen, de ez rajtuk sosem látszik, mindig a maximumot tolják. Mindketten folyamatosan a mezőny első felében vitorláztak, Pepe 48. helyen végzett, ami a serdülők között a 4. helyet jelentette (magyar serdülő 2.) számára, Kopi pedig idei első versenyén az 52. pozíciót szerezte meg. Völler Hanna ezúttal nem találta a pontosabban célzó puskáját, 62. lett,de nem búslakodunk hisz így is fontos pontokat szerzett a lányok versenyében. A versenyre elkísért minket egy jó hangulatú szülői csapat is, így jutott idő a legkisebbek vízhez szoktatására is. Hanna és Pepe testvérei, Máté és Panka motorcsónakos medúzalesen voltak.

Legfrissebb híreink

Latest News Featured Image
2022/10/16
logo_gray

Fertő Tavi Vitorlás Szövetség

Székhely: 9400 Sopron, Ferenczy J. u. 2.

Postai cím: 9400 Sopron, Ferenczy J. u. 2.

Vitorlás kikötő: Fertő Tavi Északi Kikötő

9421 Fertőrákos, Hrsz.: 01164/3.

Ügyvivő:

Németh Vanessza | +36 30/1828660 | nemeth.vanessza@fvsz.eu


Kikötő mester

Pfeifer István | +36 30 610 2231


 

Impresszum

Információk:

• Csónak férőhely: 126

• Vitorlás / hajó férőhely: 54

• Vendégmóló

• Étel-Ital: Harkai Fröccsterasz

Copyright 2025 © All Rights Reserved

X