Decathlon díjkiosztó 2

Decathlon Kupa 2019

A hazai Optimist ranglistaversenysorozat harmadik állomásának a Fertő tó adott otthont, mi rendeztük Decathlon Kupa Optimist Ranglistaversenyt. A regattára 7 országból összesen 114 versenyző érkezett, vendégül láttuk a hazai mezőnyön kívűl cseh, dán, német, osztrák, szerb és szlovák vitorlázókat is. A három nap alatt 4 kvalifikációs és egy döntő futamot sikerült megrendezni korrekt szélviszonyok között.
Csapatunk remekül helytállt a hazai regattán, mindenki a mezőny első 20%-ban végzett!
Eredmények hazai szempontból (114 induló): Jandl Rómeó 9., Koch Péter 16., Pécsi Koppány 20. és Völler Hanna 23. (2. ifjúsági lány)
Eredmények: 1. Tóth Attila (SVE), 2. Borda Levente (SVE), 3. Héder Benedek (SVE), 4. Kis-Szőlgyémi Soma (Kereked), 5. Bite Pál (Kereked), 6. Demjén Olivér (BYC).

Köszönjük az együttműködést a Sopron Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.-nek, és a támogatást Sopron Város Önkormányzatának illetve a névadó szponzorunknak a Decathlonnak!

Screenshot_20171106-094004

Mali Losinji edzőtábor és verseny 2017

Tegnap késő este hazaérkezett az Optimist csapat Mali Losinjból, ezzel véget ért az őszi szüneti edzőtábor, amely 5 és fél napján összesen 20 és fél órát töltöttek vizen a gyerekek, kiváló szélviszonyok között. Mint már a korábbi beszámolóinkban említettük, ezidőtájt Hanna, Gergő és Rómi részt vettek a 19. KUP LOSINJA horvát ranglistaversenyen ahol 8 nemzet 139 hajója között mutathatták meg tudásukat. A verseny első napján a rajtok gyakorlása volt a fő cél ebből kifolyólag nem is alakultak jól az eredmények. Első sorban a hajó rajt előtti megindításával voltak problémái a gyerekeknek melyet tetézett a számukra ismeretlenebb hullámzás és a horvát mezőny temperamentuma. A nap végi videózásból mindenki levonta a tanulságot és másnap szerencsére mindenkinek sikerült javítania az eredményein. Az utolsó napon már sajnos nem sikerült versenyezni, mivel a délről érkező jugó szél ereje ezt nem tette lehetővé, ez persze nem szegte kedvünket, hogy rápróbaljunk így a gyors pakolás helyett egy rövid edzés mellett döntöttünk. Nem bántuk meg, hatalmas élmény és adrenalin bomba érte a gyerekeket. A versenyt az olasz Alessio Castellan nyerte, Gergő 74., Hanna élete első tengeri versenyén 76., Rómeó pedig egy többnapos edzőtáborral a háta mögött ideérkezvén, kissé fáradtabban a 87. helyen végzett. A következő állomás december elején a hagyományos pulai Mikulás kupa lesz! Jó szelet!

Finnhelyezettek

FERTŐ BAJNOKSÁG - POLIPROFIL KUPA - SCHRANZ MÁTYÁS EMLÉKVERSENY 2017

2017. augusztus 5.-6-án került megrendezésre a 60 éves Fertő Tavi Vitorlás Szövetség jubileumi Fertő Bajnoksága, Finn Dingi és Optimist hajóosztályban. A hétvégén megismerhettük a szélcsendes Fertő tavat és a szeleset egyaránt. Mivel az első versenynapon csak vártuk a szelet, a második napon addig vitorláztak a finnek és OP-k, amíg értékelhető futamszám (4) lett:

Finn:
1. Kántor Zsigmond MBS VSE
2. Demeczky Mihály ARSC
3. Andrik Szabolcs ARSC

Optimist:
1. Jandl Rómeo SÉP
2. Domonkos Gergely SÉP
3. Abdai Réka SÉP

Nagyon büszkék vagyunk, hogy a 60 éves Szövetség ilyen remek együttműködéssel rendezte meg a legnagyobb hagyománnyal rendelkező versenyét a lelkes csapatával!

kaloz2017

2017. ÉVI KALÓZ ORSZÁGOS BAJNOKSÁG - ZEPPELIN KUPA

2017. július 24-28-ig rendezte meg a Fertő Tavi Vitorlás Szövetség az idei kalóz bajnokságot, melyre tapasztalt versenyzők gyűltek össze. A versenyen kijutott a technikásabb és gyengébb szélből is, így a harmadik nap végére elég futam jött össze a megfelelő értékeléshez. A futamok után a versenyzőket étel, borkóstoló és jó hangulat várta, reméljük, hamarosan újra találkozunk, sőt más versenyzők is kedvet kapnak programjainkhoz.

A verseny eredménye:

1. CZE 554 Sivy Josef - Sivy Stepan
2. HUN 205 Fluck Benedek - Székely-Gyökössy Szabolcs VSC (Vízügyi Sport Club Budapest)
3. HUN 441 Varjas Sándor Endre - Kutassy László BYC (Balatonfüredi Yacht Club)
4. HUN 681 Kámán Tamás - Betuker-Kámán Csilla FVE (Fertő Tavi Vitorlázó Egyesület)
5. HUN 624 Gmeiner István - Kő Tamás SÉP (Soproni Építők)
6. HUN 699 Erhardt Nóra- Erhardt Zoltán Fertő Tavi Vitorlázó Egyesület
7. HUN 612 Hirschler Richárd - Tóth István SÉP-PSE (Pénzügyőr Sportegyesület)

decathlon1

Decathlon Kupa Optimist Ranglistaverseny eredmények

Nagyszerű versenyhétvégén vannak túl az ország legifjabb versenyvitorlázói. Az idei Decatlon Kupa Optimist Ranglista versenyen igazán kegyes volt az időjárás a versenyzőkhöz. Kiváló szél, napsütés, itt-ott sötét fellegek, de végig ideális körülmények segítették a Fertő Tavi Vitorlás Szövetség által szervezett ranglista fordulót.

A nemzetközi versenyre 97 hajó nevezett, melyek között a magyar gyerekeken kívül osztrák és szlovák versenyzők is a rajtvonalhoz sorakoztak. A péntek reggeltől vasárnap délutánig tartó regattán összesen 8 érvényes futamot rendeztek, az első kettőt osztrák a többit pedig a Fertő-tó magyar oldalán. A versenyeken kívül jó hangulatú játékok, gyerekeknek készült kvíz és foci-torna színesítette a programot. Az Ifi-korosztály győztese a többszörös magyar bajnok Jeney Máté (SVE) lett, míg a serdülők között Verebély Mátyás (SVE) végzett az élen. A lányok mezőnyében Ifi-korosztályban Litke Janka (THE-YKA) állhatott fel a dobogó legfelsőbb fokára, míg a serdülő lányok közül az osztrák Lívia Farese (UYCNS) győzedelmeskedett. A hazai versenyzők közül hárman végeztek a mezőny első harmadában.

Az eredményhirdetés végén két nagyszerű versenyzőtől búcsúzott az optimistes mezőny. Jeney Máté sok év után a hétvégén versenyzett utoljára ebben a hajóosztályban, a hazai versenyzők közül, pedig a többszörös magyar válogatott Papp Pétert búcsúztattuk. Eredményes versenyzést kívánunk nekik későbbi hajóosztályokban!

decathlon

Decathlon Kupa Optimist Ranglistaverseny

"Az idei évben július 14-15 között immár harmadszor kerül megrendezésre a Decathlon Kupa Optimist Ranglistaverseny a Fertő Tavi Vitorlás Szövetség szervezésében. A Fertő tavi vitorlásverseny a magyar optimist ranglista sorozat öt versenyhelyszíne közül az egyik, ahol 120-130 versenyző mérheti össze tudását. A mezőnyben a magyar élvonal versenyzői az EB-re készülő osztrák válogatottal is együtt fognak versenyezni, ami a Fertő tó szempontjából külön szimbolikus jelentőséggel bír.

A szervezők az egész hétvége során színes programokkal készülnek a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. A regattát vasárnap 15 órakor díjkiosztó ünnepség zárja.

Decathlon kupa 2017 verkiirás

Letöltés 

Információ a tűzvésszel kapcsolatosan

A tegnapi nap valószínűleg a legszomorúbb napként vonul be a Fertő tó történetébe... Számtalan felületen jönnek velünk szembe a sokkoló képek, videók... Mi is szeretnénk megköszönni mindenkinek - tűzoltóknak, civileknek legyenek azok osztrákok vagy honfitársaink - aki a mentési munkálatokban részt vettek és küzdöttek a lángokkal. Tagegyesületeink közül a Fertő Tavi Túravitorlázó Egyesület bázisa volt veszélyben de hála az összefogásnak sikerült káresemény nélkül túlélniük a katasztrófát.

Alábbiakban Szigethi Béla a Fertő Tavi Túravitorlázó Egyesület elnökének levelét közöljük:

"Kedves Barátaim !

A tegnapi nap folyamán életünk egy része sajnos elpusztult, megsemmisült. A hatalmas tűz elpusztított mindent, vele együtt a múltunkat és szerintem egy darabig a jelenünket is. Mindenkinek köszönöm a hatalmas mentési munkáját. A kis közösségünk bebizonyította ha baj van össze tud fogni! Minden hajót épségben kimentettünk a kikötőből és a nap végén a visszatelepítést is megoldottuk, anyagi kár és személyi sérülés nélkül.

Köszönet az Fertő Tavi Vitorlás Szövetségnek, a Soproni Építők SK-nak, hogy a motorosait emberekkel együtt biztosította számunkra. Egyenlőre a kikötő műveleti terület, csak engem engedtek be a területre. Megnéztem a hajókat. Törmelékek akadtak el a hajók között és két hajónak a kötélzetét kellett megigazítanom. Holnapra talán már mindenki mehet a hajójához! Ha valakinek kára keletkezett kérem az jelezze nekem!

Üdvözlettel: Szigethi Béla"

fured_laser1

MVM Laser Flottabajnokság, Balatonfüred 2017.

ESEMÉNY, IDŐPONT, HELYSZÍN MVM Laser Flottabajnokság, Balatonfüred

2017. 06. 19 - 21.

INDULÓK SZÁMA Laser 4.7 - 34; Laser Radial – 21; Laser Standard - 4
FUTAMOK SZÁMA Laser 4.7 - 6; Laser Radial - 7; Laser Standard - 8
IDŐJÁRÁSI KÖRÜLMÉNYEK 4- 15 csomó
RÉSZTVEVŐ VERSENYZŐK Laser 4.7: Aklan György, Gál Dóra, Gál Zsuzsa, Illanitz Igor, Kovács Attila, Molnár Lilla, Ódor Benő, Orbán Botond, Rác Karina

Laser Radial: Bakó Csenge

Laser Standard: Pandur Péter (FVSZ)

EREDMÉNYEK Laser 4.7: ; Rác Karina – 1. hely, női 1. hely; Kovács Attila - 5. hely, U16 1. hely; Orbán Botond – 16. hely; Aklan György – 17. hely; Molnár Lilla – 25. hely; Illanitz Igor – 26. hely; Gál Zsuzsa – 33. hely; Gál Dóra – 34. hely

Laser Radial: Bakó Csenge - 10. hely, női 1. hely

Laser Standard: Pandur Péter (FVSZ) – 3. hely

A verseny előtt három nappal érkeztünk és két napot edzettünk a csapattal 25-30 csomós északi szélben. Sajnos a versenyre tovább állt az északi front és végül teljesen más körülmények között, extrém gyenge szélben került sor a futamokra.

A Laser hajóosztályok Flottabajnokságán és egyben idei második Ranglista versenyén Laser 4.7-ben 34, Laser Radialban 21 és Laser Standardben 4 induló állt rajthoz. A nemzetközi versenyre cseh és szlovák versenyzők is érkeztek.

Az első versenynap nehéz kihívás elé állította a versenyrendezőséget, mivel az érkező meleg fronttal kevés szelet ígértek az előrejelzések. Ennek ellenére maximálisan sikerült kihasználni a természet adta lehetőséget és késő délután két futam került lebonyolításra 5 csomó körüli délies szélben mindhárom hajóosztály részére.

Laser 4.7-ben Rác Karina magabiztosan 1. és 2. hellyel kezdett és megnyugtató előnnyel vezetett a nap végén. Az előző Ranglista verseny győztesének, Kovács Attilának egy rossz első futam után egy 5. helyet sikerült teljesíteni. Hasonlóan félig sikeres napot zárt Aklan György is, aki egy értékes 3. helyet csinált az első futamban, majd a másodikban betlizett. Bakó Csenge szintén 3. hellyel kezdte a versenyt a Laser Radial mezőnyben, amit szintén egy gyengébb futameredmény követett.

A verseny második napján 8 csomó körüli átlagszélben rajtoltak a mezőnyök az első futamban, aztán a második futam rajtjára már a 15 csomót is elérte a szélerő, végül a harmadik futam végére fokozatosan leállt. A Laser Standard részére négy, a Laser Radial és a Laser 4.7 osztályoknak három futamot sikerült teljesíteni.

Laser 4.7-ben Karina megtartotta vezető pozícióját a második nap végén is, azonban egy 1. és egy 3. hely mellett, egy rossz rajttal hatalmas kiesőt szedett össze. Attila nem igazán találta meg nyerő formáját, de azért egyenletesen az első 10-ben vitorlázva megtartotta esélyeit a dobogó harmadik fokára a verseny zárónapja előtt. Remek napot zárt Orbán Botond egy 5. és egy 11. futameredménnyel.

Laser Radialban Bakó Csenge egy 8. hely mellett egy közepes és egy gyenge futamot produkált. Laser Standard osztályban pedig Pandur Péter egyenletesen, felváltva hozta a 2. és 3. helyeket a karcsú, mindössze 4 fős mezőnyben.

Az esemény zárónapján 5-8 csomós szélben ment le az első futam, de a második futam befejezéséhez már csak a Laser Standard részére maradt elegendő szél, a Laser Radial mezőny futamát a negyedik pályaszakasz végén kellett rövidíteni, míg a Laser 4.7 második futama érvénytelenítésre került.

Laser 4.7-ben a stresszes utolsó futamban két fronton folyt a küzdelem, az első helyen álló Karina és a második helyen álló Vida Péter között a verseny győzelemért folyt a harc, Kovács Attila pedig további 4 esélyes versenyzővel a bronz éremért vitorlázott. Minden esélyes a mezőny elejére került, köztük Karina és Attila is. Végül 7. és 5. helyen értek célba a teljesen leálló szélben. Boti tudott ismét a mezőny elejében végezni a 12. helyen.

Laser Radialban Csengének jól sikerült az utolsó futam, a 13. helyen futott be, Laser Standardben pedig Peti nyerte a 7. futamot.

 

Így a Laser Standard osztálynak sikerült teljesíteni mind a 8 tervezett futamot, a Laser Radial és a Laser 4.7 hajóosztályoknak pedig 7, illetve 6 futamból került kihirdetésre a végeredmény, ami az időjárási feltételeket figyelembe véve nagyon jó eredmény.

 

A legnépesebb Laser 4.7 hajóosztály versenyében, ahogyan ebben az extrém gyenge szélben várható is volt, nagyon szoros, stresszes küzdelem folyt a győzelemért.

A „hazai” rendezés mindig más, ilyenkor a szokásosnál is fontosabb a csapat számára, hogy elhozzák a győzelmet a saját versenyünkön. Az eddigi mindkét versenyt nyerték az idén, de most, az „itthoni” az sikerült a legjobban! Megnyerték az abszolút versenyt és az összes kategóriás győzelmet megszerezték a srácok.

Ezúttal Rác Karina végzett a mezőny élén, az első futamtól kezdve vezette a mezőnyt és ezt a pozíciót a verseny végéig nem adta ki a kezéből. Természetesen válogatott versenyzőnk ezzel egyben a Női kategória győztese is lett.

Kovács Attila nem találta igazán meg a fonalat és idei két versenygyőzelmét követően ezúttal az 5. helyig jutott az abszolút listán, vígaszul ezzel is fölényesen nyerte az U16-os korosztály versenyét.

Laser Radial hajóosztályban a lányok versenyét Bakó Csenge nyerte meg.

Laser Standard-ben Pandur Péter (FVSZ) pedig bronz éremmel zárta a versenyt.

Fiatalabb versenyzőink számára kiváló tapasztalatszerzési lehetőség volt ez a verseny, közülük Aklan György, Orbán Botond és friss igazolásunk, Ódor Benő tudott a mezőny első felében végezni. De a többieknek is voltak szép részeredményei, a 12 éves Molnár Lilla például egy körön keresztül vezette az 5. futamot, sajnos végül elidegeskedte és a 19. helyen futott be…

Laser Flottabajnokság eredmények

Letöltés 

csoki_kupa1

8. Csoki kupa

Immár 8. alkalommal került megrendezésre a balatonföldvári Csoki-Kupa.

Csapatunk 9 versenyzővel indult a 153 fős mezőnyben, ahol a magyarok mellett osztrákok, olaszok, szlovákok, horvátok, és csehek versenyeztek. A nagy létszámú mezőny megkövetelte a csoportbontást, így a verseny első két napján selejtező futamok,majd vasárnap az érem futamok zajlottak. Pénteken a zivatarfelhők elvonultával 3 futamot rendeztek csodás nyugati szélben és napsütésben. Szombat reggelre a hidegfront viharos északi szelet hozott magával. Először egy óra parti halasztás, majd 2 futamra került sor az erős szélben.

Mindenki nagyon jól helytállt ebben az igazi küzdős és kimerítő két futamban.

Vasárnap már az érem futamokkal folyatódott a verseny kisebb, leálló északi szélben. Két versenyzőnk Jandl Rómeo és Domonkos Gergely az arany, a többiek az ezüst csoportban versenyeztek. A szél nem bírta sokáig, az ezüst csoportnak 1, az aranynak 2 éremfutamot sikerült megrendezni.

Jandl Rómeo 45. Domonkos Gergely 50. helyezést érte el, őket követte Maráczi Barna 85., Barti Zsigmond 92., Abdai Réka 95. , Pécsi Koppány 97., Völler Hanna 127., Horváth Bulcsú 134., Pécsi Kinga 137. helyezéssel.

A fotókat köszönjük Szántó Áronnnak / MVSZ

logo_gray

Fertő Tavi Vitorlás Szövetség

Székhely: 9400 Sopron, Ferenczy J. u. 2.

Postai cím: 9400 Sopron, Ferenczy J. u. 2.

Vitorlás kikötő: Fertő tavi Vízitelep, Sopron 01162 hrsz

Ügyvivő:

Jónás Nikolett +36 70/6784400 | jonas.nikolett@fvsz.eu


Hajóhely-bérléssel, viziteleppel kapcsolatos ügyek:

+36 70/6784400 | info@fvsz.eu


 

Szolgáltatásaink:

• Kikötőhely bérlés
• Szállás
• Rendezvényszervezés
• Hajóvezetői tanfolyam
• Táborok

Copyright 2017 © All Rights Reserved

X