keszthely

OP edzőink beszámolója a Keszthely Kupáról

13 gyermekkel vettünk részt idei negyedik ranglista versenyünkön a Keszthely Kupán. Szerencsére a pénteki előrejelzés nem igazolódott be, így a vártnál sokkal jobb szél kerekedett, amiben 3 futamot sikerült rendezni. A második napon még két futammal ajándékozott meg minket az időjárás, de a vasárnapi döntő futamokra sajnos már semmi szél nem maradt. Szépen szerepelt a csapat Rómi és Hanna hozták a formájukat serdülő 3. és lány 5. hely lett a jutalmuk. Rómi esetében idén másodszor is örülhettünk egy futamgyőzelemnek. Koppánynak és Pepének idén másodszor sikerült ranglista versenyen aranycsoportba kerülniük, amely egyben eddigi legjobb idei teljesítményük. Rékának és Gergőnek volt két álmosabb futamja, viszont ez után óriásit hajráztak, picin múlott az arany csoport. Barni stabilan, a saját tudásának megfelelően vitorlázott. Ambrus is sikerélményekkel gazdagodott, sok-sok nyári munkája van abban, hogy az első 70 hajó közé verekedte magát! Elsőéves versenyzőink – Boró, Réka, Áron, Dávid és Lóránd – is szépen helytálltak, vívták saját kis csatáikat a mezőny végén és sikerült egy-egy szuper futameredményt elérniük, ami szintén bizakodásra ad okot. Gratulálunk mindenkinek! Hajrá Fertő!

DSC_3628

Fertő-Bajnokság beszámló 2018

A hétvégén került megrendezésre a hagyományos Fertő-Bajnokság – Poliprofil Kupa – Schranz Mátyás Emlékverseny. A versenyen két hajóosztályban: finn-dinghy és optimist osztályokban indultak a résztvevők. A helyi optimist csapat mellett finn-dinghy mezőny népes küldöttséggel képviseltette magát, 25-en sorakoztak fel a rajtvonalon. Pénteken az ünnepélyes megnyitó után – amelyen résztvettek a Fertő Tavi Virolás Szövetség Örökös Tagjai is – három futamot tudtunk rendezni változékony szélviszonyok között. Szombaton kegyes volt hozzánk az időjárás , így kellemes kifújt szélben rajtoltattuk a futamokat mindkét hajóosztályban, így a szombat estét 6 teljesített futammal zártuk. Vasárnapra a szervezők és a versenyzők egyaránt vártuk, hogy élénkűljön, illetve kialalkuljon a szél, de sajnos végül ez túl későn történt, így délután már csak az eredményhirdetés maradt hátra.

Optimistes versenyzőinket fiú és lány kategóriában díjaztuk, mely a következő eredménnyel zárult:
Lány:
1. Völler Hanna
2. Abdai Réka
3. Szalay Boróka
Fiú:
1. Jandl Rómeó
2. Koch Péter
3. Domonkos Gergely

Finn-dinghy hajóosztályban 3 kategóriában díjaztuk a versenyzőket:
Abszolút masters:
1. Székely Antal
2. Lukáts Ákos
3. Schőmer Dávid
Grand masters:
1. Székely Antal
2. Jung József
3. Sipos Péter
Grand grand masters:
1. Sipos Péter
2. Demeczky Mihály
3. Gál István

Gratulálunk a győzteseknek!

decathlonweb

Decathlon Kupa Optimist Ranglistaverseny 2018

Decathlon Kupa Optimist Ranglistaverseny 2018

A hétvégén rendeztük a Fertő tavon az Decathlon Kupa Optimist Ranglistaverseny elnevezésű regattát. A megmérettetésen rekordszámú nevezés érkezett, összesen 123 versenyző sorakozott fel a rajtvonalon. A fertői vitorlázók mellett képviseltette magát a teljes hazai élvonal, de nevezett versenyző Szlovákiából, sőt Dániából is.
Első nap élénk de teljesen ideális északi szélben zajlott a verseny, ahol három futamot bonyolítottunk le. A rendezés érdekessége volt, hogy az MTVA sportcsatornája 3 alkalommal is élőben jelentkezett a vízről.
A második napon kissé megtréfált minket az előrejelzés, mivel a várt szél elmaradt. Este ugyan érkezett egy front, ami ígéretesnek tűnt, de sajnos futamot nem lehetett benne rendezni.
A harmadik napon ismét a vitorlázók számára oly kedves arcát mutatta a tó és újra kedvező, északi széllel sikerült kiszolgálnunk a versenyzőket.

A hétvége azért is különleges volt, hiszen ez a rendezvény minden idők legnagyobb versenyeként vonul be a Fertő tavi vitorlázás történetébe, az egy hajóosztályban indulók számát tekintve.

Külön Öröm számunkra, hogy a népes mezőnyben csapatunk 17 versenyzővel képviseltette magát, akik közül kiemelkedik Jandl Rómeó fiú serdülő kategóriában 2., Völler Hanna lány ifjúsági kategóriában elért 6. helyezése.

Eredmények:
Teljes eredménylista

35529660_553487971712665_5365796230230179840_n

Fertő tavi Sárkányhajó Fesztivál és Családi Nap 2018

A hétvégén tartottuk a Soproni Szabadidős Sportszövetség és a Soproni Sportfelügyeleti Csoport társszervezésében az immár hagyományosnak mondható Sárkányhajó Fesztivált. Idén s szervezők kibővítették a rendezvényt családi nappá, ami azt jelentette, hogy a látogatók egyéb sport programokon is résztvehettek. A sárkányhajó mezőnybe 17 csapat nevezett, közöttük korábbi győztesek is. A versenyt idén az Osztag nevű szerveződés nyerte, akik közül jópáran a tavalyi győztes csapatnak is tagjai voltak. Gratulálunk a győzteseknek és minden résztvevőnek!

csokikupaweb

Csoki kupa 2018

Véget ért a 2018-as Csoki Kupa Balatonföldváron. A Spartacus Vitorlás Egylet ismét jó rendezőnek bizonyult, igazolva az eddig sem rövid listát, melyet a nemzetközi versenyek rendezésével tapasztalt. Sajnos csak 4 futamból sikerült eredményt hírdetni, mivel az első napi 3 futam után szombaton már csak 1 futamot engedett a szél, vasárnapra pedig csak egy öblös vízi halasztás maradt. Utóbb ez adta a verseny nehézségét, ugyanis ebből a négy futamból kellett sáfárkodni a jó eredmény eléréséhez. A versenyhez hozzátartozik egy rég nem látott siker, ugyanis Jandl Rómeónak sikerült futamot nyernie ranglistaversenyen (képeken a befutó pillanatai)! Összességében egy jó versenyen vannak túl a gyerekek. A mezőny 125 indulója között voltak horvát, török, osztrák és szlovák résztvevők is. Három versenyzőnk került az arany csoportba, Rómeó összetettben 13. helyen végzett, ezzel serdülő második. Gergő kezdi felvenni a hazai mezőny ritmusát 47. helyen végzett két jó futammal a háta mögött. Hanna kicsitt beragadt a rajtoknál és a negyedik futam szélfordulója neki sem jött jól, ez most a 49. helyre volt elég neki. Koppány a negyedik futamban egy szerencsétlen szélrfordulónak köszönhetően most három hellyel lecsúszott az aranycsoportról de sok bíztató jelenete volt, 67. lett az ezüst csoportban 4. Réka szintén a rajtokkal küzdött az ezüstcsoport 14. helyén végzett.
Külön meg kell említeni Szalay Borókát és Léderer-Vágó Lórándot akik első balatoni, és egyben ranglista versenyükön vannak túl. Minden futamot időn belől teljesítettek és vívták saját kis harcaikat a mezőnyben. Gratulálunk Mindenkinek csak így tovább!!! 🙂

SEEOOCweb

SEEOOC Regatta Palić

Újabb sikeres szereplés! 🥈 🥉 🥉
Tegnap véget ért a #SEEOOC Regatta 2018 Palić-on.
Jandl Rómeo utolsó napon 2.,2.,4. futam eredményekkel végül felért a dobogóra és legjobb magyarként bronzéremet 🥉 szerzett összetettben. A serdülők között pedig 🥈2. helyezést ért el.
Abdai Réka a lányok között 🥉 3. helyezett lett, összetettben a 11. helyet szerezte meg.
Marárczi Barni 28. helyezést ért el.
Koch Péter 48., Horváth Bulcsú 51. helyen végzett. Gratulálunk a csapatnak!!

Agárdweb

Majthényi Zsombor emlékverseny

Öröm és érem! A hosszúhétvégét Agárdon töltötte az Opé csapat. Szombaton edzés vasárnaptól pedig a Majthényi Zsombor emlékverseny szerepelt a programban. Réka, Hanna, Barni, Gergő, Pepe és Rómi is derekasan küzdöttek a trükkös olykor kiszámíthatatlan Velencei tavi körülmények között. Az első napi halványabb kezdés után mindenki szépen kúszott felfele az eredmény listán a 115 fős mezőnyben ahova egy szlovák csapat is benevezett. Két szuper teljesítmény is született Hanna élete első agárdi versenyén 24. helyen végzett ami a lányok között a 3. pozíciót jelentette számára. Rómi pedig végig egyenletes teljesítmenyt nyújtva egy utolsó futamos hibával és egy fekete rajttal a 11. helyet szerezte meg és ezzel a serdülök között a 3. helyezettnek járó érmet akasztották a nyakába.
Papp Peti ismét versenybe állt a hazai vizeken és idei második versenyén a Laser Radiálosok U17 mezőnyében 3. helyen végzett. Gratulálunk !

Palamósweb

29th International Palamos Optimist Trophy

Ma véget ért a 29. Palamós Optimist Trophy, melynek 551 fős mezőnyében 3 soproni is szerepelt. Domonkos Gergő 368., Völler Hanna 304., Jandl Rómeó pedig 271. helyen végzett. A versenyt a lett Martin Attila nyerte. Sajnos a versenyre a széltelenség volt a jellemző, négyből két napot is futam nélkül töltöttünk, ami ezen a helyszínen nagyon ritka, de egy magasnyomású légköri zóna most ennyit engedett. Ennek ellenére az itt töltött edzésnapokon és a versenyen is sok hasznos tapasztalatot gyűjtöttek a gyerekek, valamint óriási élmény volt ezen a helyszínen és ebben a mezőnyben vitorlázni. Hajrá Sopron! Hajrá Fertő tó!

Screenshot_20171106-094004

Mali Losinji edzőtábor és verseny 2017

Tegnap késő este hazaérkezett az Optimist csapat Mali Losinjból, ezzel véget ért az őszi szüneti edzőtábor, amely 5 és fél napján összesen 20 és fél órát töltöttek vizen a gyerekek, kiváló szélviszonyok között. Mint már a korábbi beszámolóinkban említettük, ezidőtájt Hanna, Gergő és Rómi részt vettek a 19. KUP LOSINJA horvát ranglistaversenyen ahol 8 nemzet 139 hajója között mutathatták meg tudásukat. A verseny első napján a rajtok gyakorlása volt a fő cél ebből kifolyólag nem is alakultak jól az eredmények. Első sorban a hajó rajt előtti megindításával voltak problémái a gyerekeknek melyet tetézett a számukra ismeretlenebb hullámzás és a horvát mezőny temperamentuma. A nap végi videózásból mindenki levonta a tanulságot és másnap szerencsére mindenkinek sikerült javítania az eredményein. Az utolsó napon már sajnos nem sikerült versenyezni, mivel a délről érkező jugó szél ereje ezt nem tette lehetővé, ez persze nem szegte kedvünket, hogy rápróbaljunk így a gyors pakolás helyett egy rövid edzés mellett döntöttünk. Nem bántuk meg, hatalmas élmény és adrenalin bomba érte a gyerekeket. A versenyt az olasz Alessio Castellan nyerte, Gergő 74., Hanna élete első tengeri versenyén 76., Rómeó pedig egy többnapos edzőtáborral a háta mögött ideérkezvén, kissé fáradtabban a 87. helyen végzett. A következő állomás december elején a hagyományos pulai Mikulás kupa lesz! Jó szelet!

Finnhelyezettek

FERTŐ BAJNOKSÁG – POLIPROFIL KUPA – SCHRANZ MÁTYÁS EMLÉKVERSENY 2017

2017. augusztus 5.-6-án került megrendezésre a 60 éves Fertő Tavi Vitorlás Szövetség jubileumi Fertő Bajnoksága, Finn Dingi és Optimist hajóosztályban. A hétvégén megismerhettük a szélcsendes Fertő tavat és a szeleset egyaránt. Mivel az első versenynapon csak vártuk a szelet, a második napon addig vitorláztak a finnek és OP-k, amíg értékelhető futamszám (4) lett:

Finn:
1. Kántor Zsigmond MBS VSE
2. Demeczky Mihály ARSC
3. Andrik Szabolcs ARSC

Optimist:
1. Jandl Rómeo SÉP
2. Domonkos Gergely SÉP
3. Abdai Réka SÉP

Nagyon büszkék vagyunk, hogy a 60 éves Szövetség ilyen remek együttműködéssel rendezte meg a legnagyobb hagyománnyal rendelkező versenyét a lelkes csapatával!

logo_gray

Fertő Tavi Vitorlás Szövetség

Székhely: 9400 Sopron, Ferenczy J. u. 2.

Postai cím: 9400 Sopron, Deák tér 63.

Vitorlás kikötő: Fertő tavi Vízitelep, Sopron 01162 hrsz

Ügyvivő:

Jónás Nikolett +36 70/6784400 | jonas.nikolett@fvsz.eu


Hajóhely-bérléssel, viziteleppel kapcsolatos ügyek:

+36 70/6091410 | info@fvsz.eu


Telepmester:

Baranyai Gábor +36 70/6091410 | baranyai.gabor@fvsz.eu

Szolgáltatásaink:

• Kikötőhely bérlés
• Szállás
• Rendezvényszervezés
• Hajóvezetői tanfolyam
• Táborok

Copyright 2017 © All Rights Reserved

X